Technologie » Internet
Cryptoeddu felület
A kriptovalutákba történő befektetés megtérül
Ha hihetünk a szakembereknek, akkor az emberek 2019-ben kb. 100 milliárd dollárt fektettek kirpotvalutába, ami a 2018-as tőkésítéshez képest 75%-os növekedést jelent. Ennek oka a piacon folyamatosan növekvő pozitív konjunkció. A legnagyobb tőkét a Bitcoinba fektették be - ami érthető is, mivel ez a legnépszerűbb kriptovaluta, amelyre a közelmúltban ráadásul a bikapiac jellemző. A Ripple kriptovaluta volt a második, a harmadik az Ethereum. Azaz úgy tűnik, hogy a szakértők ismét felismerték, hogy a kriptovaluták értékes befektetési eszközök lehetnek, és magasabb hozamhoz vezethetnek mint a korábbi hónapokban.
A legérdekesebb eszközök
A legreménykeltőbb kriptovaluták közé sorolható a Ripple. Az azonos nevű valós idejű elszámolási rendszer alapján a Ripple kriptovalutát főként bankok és nagy pénzügyi intézmények használják. A segítségével rugalmas, azonnali, rengeteg tokent magában foglaló tranzakciókat is végrehajthatunk. Több mint 100 bank használja. A Ripple valutával való gazdálkodás emlékeztet leginkább a forexen történő játékra az összes ismert kriptovaluta-befektetés közül. Ezért főleg a világ pénzügyi piacán jelen lévő vállalkozók fektetnek bele. Egy másik, jelenleg igen reklámozott opció a Stellar Lumen.
A Stellar Lumen, amelyről az embereknek gyakran a Ripple jut eszükbe, sokban különbözik ettől a valutától. A Lumen nem azt a protokollt használja, mint a Ripple, és a legtöbb kirptovalutával ellentétben a Stellar nem használ megerősítő protokollt, ehelyett a Stellar Consensus Protocol (SCP)-vel működik. Az SCP elvileg gyors és biztonságos fizetési módszert garantál függetlenül attól, hogy éppen hol tartózkodunk a világon. Ezenfelül a SCP Stellar kóddal anélkül is szerezhetünk be Lumeneket, hogy bányászni kellene. A bányászat hiányának lehetősége ellentmondásos nézetekbe ütközött - egyes szakértők szerint bányászat nélkül a Stellar Lumens kevésbé decentralizált és kevésbé biztonságos, mint a Bitcoin.
Hogyan kezdjünk befektetni?
Az internetes képzés tudásunk bővítésének egyik legkényelmesebb módja. Húsz éve még a tanuláshoz szükséges anyagok beszerzése akár több hónapot is igénybe vehetett, főleg ha szaktudás megszerzéséről volt szó. Azonban az internet elterjedésével a szükséges információk beszerzése egyre kevesebb időbe telik. Jól látszik ez a tendencia a diákok és hallgatók körében is, akik korábban a könyvtárban egy példányszámban megtalálható összefoglaló könyvért vagy jegyzetért küzdöttek, ma pedig szabadon böngészhetnek a netes források között.
Egyeseket azonban elijeszthet az interneten elérhető anyagok mennyisége. Jelenleg szinte minden oldalon és blogon lehet különböző témákkal foglalkozó oktató e-bookokat venni. A bőség zavara miatt nehéz megtalálni pont azt, ami nekünk kell, és nehéz megkülönböztetni az értékes forrásokat a szeméttől. Ezért érdemes beszerezni jól bevált termékeket, pl. kriptovalutát tartalmazó oktatócsomagokat.
Kriptovalutát tartalmazó oktató csomag
Kriptovalutákat magukban foglaló oktatócsomagok már jó pár éve jelen vannak a piacon. A csomagok megalkotóinak célja, hogy ügyfeleik olyan oktató anyagokat várároljanak, amelyekhez ingyenes kriptovaluta-egységeket is adnak. Azon kívül, hogy az ember hozzáférést kap mindenféle tanfolyamhoz, cikkhez, webináriumhoz, elemzéshez, az ügyfelek kriptovaluta-tokeneket is kapnak, amelyek segítségével a gyakorlatban is elkalmazhatják a megszerzett tudást és pénzre válthatják tokeneiket abban a pillanatban, amikor úgy gondolják, hogy megéri.
Az ilyen típusú csomagokat főleg kezdőknek ajánlják, akiknek ez az első kriptovaluta-befektetésük. Az oktatóanyagok elmagyarázzák hogyan kell befektetni, mik az efféle érmékbe való befektetés sajátosságai, az egyes kriptovaluták mély elemzését mutatják be. A kriptovalutákat tartalmazó oktatócsomagok egyik előnye pont az alapokra való koncentrálás, mivel így bárki igénybe veheti őket.
Szerezd be saját Cryptoeddu csomagodat
A Cryptoeddu egy olyan közvetítő felület, amelynek keretein belül minden befektető kétféle hozzáférést kaphat az adott kriptovalutához. Az első módszer, hogy olyan oktatócsomagot veszel a honlapon, amelyhez ingyenes kriptovaluta-egységek is járnak.
A másik módszer a kriptovaluta átvétele, a korábban a Cryptoeddu oldaltól eltérő helyen megvásárolt csomag jogán. Csomagokat a Cryptoeddu partnereinél is vehetünk. Ebben az esetben elég mindössze annyi, hogy a csomaghoz adott dokumentumon lévő 8 számjegyű kódot beírjuk a megfelelő helyre és igénybe is vehetjük az ingyenes kriptovaluta-egységeket.
Más olyan szolgáltatók esetén, akiktől kriptovalutát vehetünk, a CryptoEddu pozitív véleménnyel rendelkezik, mivel jelentős számú közreműködő partnereik az oktatócsomaghoz ingyenes kriptovaluta-egységeket is biztosítanak.
Hogyan tehetjük ezt meg a Cryptoeddu felületén?
A Cryptoeddu felület többek között Ripple Plus Csomagot is tartalmaz, amelyet kedvezményes áron vehetünk meg. A Ripple Plus Csomag olyan oktató anyagot foglal magában, amelyek a kriptovalutákkal kapcsolatos befektetésekre, technológiára, biztonsági kérdésekre valamint e piacra helyezik a hangsúlyt. A csomag legfőképp a Ripple kriptovaluta helyzetével foglalkozik.
A Cryptoeddu honlap által ajánlott minden csomag célja, hogy oly módon magyarázza el az anyagot, hogy azok is megértsék, akik korábban még soha nem gondoltak a kriptovalutákba történő befektetésre. Ezenfelül minden csomaghoz pluszban Ripple tokenek is járnak. A tokenek száma attól függ, hogy melyik csomagot választjuk: A Cryptoeddu-val Ripple Kezdő Csomagot is vásárolhatunk kedvezmény nélkül.
Vedd át a kriptovalutáidat
A csomaghoz járó kriptovaluták a Cryptoeddu boltban egyéni pénztrácában kerülnek tárolásra. Az Oktatócsomaghoz adott dokumentumon megtalálható nyolc számjegyű kóddal betekintést nyerünk és hozzáférést kapunk az összegyűjtött kriptovalutákhoz.
A Ripple egységek átváteléhez a „Kriptovaluta átvétele” fülre kell kattintani. A honlap tetején található. Ekkor megnyílik egy ablak, amelyen meg kell adni a kódot valamint a rendeléskor megadott e-mail-címünket.
Így megteheted a befektetések világába vezető karriered első lépéseit, átveheted az ingyenes Ripple kriptovaluta-egységeidet és a komplex oktatóanyagot.
Nadesłał:
Cryptoeddu Platform
|
Wnętrza w najmodniejszych odcieniach zieleni
DISTANZA. Na ilość. Na jakość. Na lata
100 tys. zł na finansowy spokój? Nie tylko stan konta ma znaczenie
Jabra Reach upraszcza wideokonferencje dzięki jednemu przewodowi
Heyrent debiutuje na rynku. Na start ponad 5 tys. apartamentów w Polsce
Komentarze (0)